Project Description

BUJÁKI UTAZÁS

“Buják sajátos közeg, Palóc földön van, de a helyiek mások, palócok is, de inkább “bujákiak”. Ilyen ez a népművészetben is: a hasonló palóc motívumokon túl van még egy (vagy több) plusz bujáki motívum. Az itteniek sajátos körülmények között, kicsit bezárva éltek, köszönhetően a “honvédség” 50 éves ittlétének. A HM, a “HM Erdészet” és a “HM Üdülő” működése a klasszikus turisztikai tevékenységek folytatásának nem kedveztek, sőt, ma sem kedveznek, sőt, sőt… Úgy tartják a helyiek az állam adós a bujákiak felé.

“Ha” a 60-as években Bujákra is eljutnak azok az értelmiségiek, akik Hollókőt menedzselték, akkor itt nagyobb vár, több attrakció és nagyobb területű skanzen alakulhatott volna ki, nagyobb világörökségi attrakció jöhetett volna létre.

A turisztikai lehetőségekre épülő helyi fejlesztések nélkülözhetetlenek a helyi értékek megőrzése és bemutatása, de a falu fejlődése, a fiatalok fejlődése és talán a munkahelyek teremtése szempontjából is. Minden gazdasági társadalmi és infrastrukturális nehézség ellenére turizmust szeretnénk kialakítani, fejleszteni Bujákon. Erre az adottságok jók, valóban sok egyedi élményt lehet begyűjteni, teremteni. Egyesületünk szlogenje jól mutatja értékeink iránti tiszteletünket, a megőrzésük és a bemutatásuk iránti elkötelezettségünket.”

Forrás: bujakutazas.hu

Bujáki utazás
SZÜKSÉGES KOMPETENCIÁK

HTML, CSS, PHP, MySQLi, cPanel, Photoshop, Illustrator

KATEGÓRIÁK

Webfejlesztés / Grafikai munkák

JOGTULAJDONOS

Farkas Károly, Polgármester

Weboldal megtekintése