V. Kulcsár Ildikó

“Képzeljétek el, milyen lelkiállapotban van az ember, ha váratlanul háromgyerekes anyukából ötgyerekessé válik egy boldogságos (ma is az) második házasság jóvoltából, majd az esküvő után nem sokkal az „utcáról” felveszik a Nők Lapjához! Ez történt velem. Pozitív sokk. Héttagúra bővült család, ahol a gyerekek vígan táncolnak fejünkön, a legkisebb még hároméves sincs, közben kezdőként a Nők Lapja akkori sztárújságírói között… Hú…! Ám jó szelek fújtak akkoriban. Leadtam vagy tíz kilót, embertelenül sokat dolgoztam (amilyen grafomán vagyok, még élveztem is), és a cikkeim hatására eleinte csordogálni kezdtek, később elborítottak az olvasói levek. Kitaláltam tehát, hogy a lapban fogok válaszolni (ma már döntően e-mailekre), s a Ne félj, mesélj! rovat jelenleg sűrűbb életű és forgalmasabb, mint több mint huszonöt évvel ezelőtt volt, az indulásakor. Közben elszaladt sok év? Kit érdekel? Hiszen azóta annyi különös, megírásra méltó emberi sorssal ajándékoztak meg a hozzám fordulók, s az írásokból oly sok ismeretség-barátság született, hogy azt nem is tudnám számosítani. Közben jöttek más örömök is. Például díjak. Egy családriportom (így nevezem a saját olaszos, bolond életünkről szóló, néha lírai, többször vicces, nevetős történeteimet) fődíjat nyert egy Olaszországban meghirdetett nemzetközi riportpályázatot, így lettem Brianza-díjas, amit hatalmas csinnadrattával adták át az olaszok. A cikkeim alapján az Amerikában működő Optimist International a dísztagjai közé választott a magyar származású tagok javaslatai alapján, a díjat Atlantában vehettem át. Interjút készítettem a spanyol, a svéd királynéval, a dán királynővel, a dzsaipuri maharadzsa feleségével, Takamado, japán hercegnővel a császári palotában. Szóval így kezdődött…

Hol tartok ma? A családom hangereje és temperamentuma jottányit sem változott, felnőttek a gyerekeim, van egy csomó, imádnivaló unokám, közben én rendületlenül írok. Mivel átgondoltan lemondtam két főszerkesztőségről – nem való nekem az illeszkedés meg a rengeteg értekezlet –, ma már nemcsak cikkeket, de könyveket is. Igaz, negyven kilót nyomok, de élvezem! És olvasótalálkozókra, járok előadásokat tartok – Torontótól Erdélyig, Bajától Nyíregyházáig –, mert imádok találkozni az olvasóimmal, akik újabb és újabb történetekkel ajándékoznak meg. Mert végtelenül érdekel a civil, hétköznapi hősök élete (nem a celebeké), akár húszévesek, akár kilencven. Mert szeretem az embereket, hiszen mindenki egyedi és megismételhetetlen csoda! A csavargó is…Ráadásul fantasztikus nők és férfiak élnek karnyújtásnyira tőlünk, csak figyelni kell rájuk (csakhogy ők nem virítanak címlapokon). És én hálás vagyok az olvasóimnak, hogy csodálatos sorsokat bíznak rám, nem véletlenül mondom, hogy mindent nektek-önöknek köszönhetek!

De most abba kell hagynom, mert nincs kész a Nők Lapjának holnap leadandó publicisztikám, és úszom életem tizenharmadik könyvének írásával is.”

Forrás: vkulcsarildiko.hu

V. Kulcsár Ildikó
SZÜKSÉGES KOMPETENCIÁK

HTML, CSS, PHP, JS, jQuery, REST API, MySQLi, cPanel, Photoshop, Illustrator

KATEGÓRIÁK

Webfejlesztés / Grafikai munkák

JOGTULAJDONOS

V. Kulcsár Ildikó

Weboldal megtekintése